Nőnek lenni jó?

Nőnapon mindig elgondolkodom a nőségről és eszembe jut egy márka szlogenje: Nőnek lenni jó.

És valóban. Nőnek lenni tényleg jó!

Nőként bármi lehetsz.

A minap olvastam egy posztot arról, hogy mi is lenne a nő dolga úgy igazán. Jól beletolta az arcomba, hogy márpedig az én dolgom őrizni a családi tűzhelyet meg annak a melegét, és pusztán csak rajtam múlik, hogy jól nevelt lesz-e a gyerekem, szeret-e a férjuram hazajárni hozzánk, és együtt marad-e a család, ergo normális lesz-e a társadalom, amiben élünk.

Alapvetően egyet is értek azzal, hogy valóban a nő tudja leginkább a család intézményét eligazgatni melegséggel, szeretettel, jó szervező készséggel. Nem véletlenül női képesség az életet adni tudás, és az sem, hogy természetünknél fogva lágyabbak, érzékenyebbek, empatikusabbak és gondoskodóbbak vagyunk. Azonban a 21.század Európájában, amikor, a “bezzegazénidőm” már régen elmúlt, és ahol a nők ugyanakkora szerepet töltenek be a munkaerő piacon, a társadalmi, politikai és kulturális életben, mint a férfiak, egy olyan kijelentés, hogy a nőn áll vagy bukik a család harmóniája, túlzás, és a férfiak szerepének, érzéseinek és képességeinek alábecsülése.

Azt gondolom, mi nők nagyon sokfélék vagyunk, sokféle preferenciával. Kinek a munka és a karrier, kinek a család, kinek mindkettő együtt adja a teljes életet. Ki szőkébb, ki barnább vagy vörösebb. Rózsaszínbe burkolózik, harsány vörösbe, nyugodt zöldbe, szivárványba, esetleg szürke szeret lenni. Nincs jó vagy rossz! Egyéni jónk van, és mindannyian úgy hozzuk a döntéseiket, hogy ezt a jót szolgálják. Ha jól vagyunk önmagunkkal, elégedettek az életünkkel, akkor megvan a harmónia is. Egyéni beállítódottságunktól függ, hogy ehhez igényeljük-e, és mennyire a férfi részvételét a családi élet szervezésében, bonyolításában, egyáltalán az életünkben.

Szerencsére, a környezetemben nagyon sok férfit ismerek, akik szívesen részt vállalnak a házimunkákban, kiveszik a részüket a gyerekek nevelésében, pelenkát cserélnek, síró gyerekhez ébrednek, és felismerték, hogy a dolgozó nő egyedül, magára hagyva a család harmóniájának megteremtésében, nem a családi tűzhely őrzője lesz, aki szépen nevelgeti a gyerekeket, és öröm hozzá hazatérni, hanem egy roncs. Az otthon pedig egy olyan hely, ahova nem szeretnek hazatérni.

És szerencsére sok olyan férfit is ismerek, akik büszkék a párjuk családon kívüli szerepvállalásaira, karrierjére, mellette állnak és még támogatják is.

Azt is jó látni, hogy sok nő abban leli kiteljesedését, hogy gyerekeket nevel, és őrzi a tűzhely melegét.

Meg azt is, hogy vannak olyan nők, akik kiemelkedőek a szakmájukban.

És szerencse, hogy élnek köztünk a mindennapi hősnők, akik töretlen szeretettel, melegséggel és lelkesedéssel állnak helyt a családban és a munkájukban is. Lehet, hogy nem kerülnek be a tankönyvekbe, a lexikonokba, a Wikipédiába, de jól érzik magukat a bőrükben és ettől a családjuk is harmonikus. A családi krónikákban örökre ott maradnak.

Szóval Hölgyeim, örüljünk, hogy nők vagyunk, hogy van választási lehetőségünk, hogy sokfélék lehetünk!

Ha a női szerepeidről beszélgetnél, mert eltévedtél bennük, nem találod a helyed, kétségeid vannak, vagy választás elé értél, szeretettel várlak! Nézd meg a nőségedet egy olyan szögből, ahonnan eddig még soha!